A méltatlanul kevesek által ismert íróra, Markovits Rodionra emlékeztek

„Újságírói beállítottságú ember volt. Tizenhat évesen írta az első cikkét és halála napján is bent volt a szerkesztőségben", írta le Szekernyés János Markovits Rodiont. Azt a Markovits Rodiont, aki 1884 július 15-én született a Szatmár megyei Kisgércén és pontosan 65 évvel ezelőtt, 1948 augusztus 27-én hunyt el Temesváron.

Az íróra, közíróra, újságíróra emlékezett kedden az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület, a Szatmári Zsidó Hitközség és a Hagyományos Kultúrát Támogató Szatmár Megyei Központ. Az események sora 11.00 órakor kezdődött Kisgércén, ahol a település és a megyei elöljárói megkoszorúzták a Markovits szülőházán elhelyezett emléktáblát. Ezt követően 16.30 órai kezdettel Szatmárnémetiben, a Várdomb utcai zsinagógában kezdődött irodalmi konferencia Markovits tevékenységéről és jelentőségéről, majd az események sorát a nagyváradi Hakeshet klezmer zenekar zárta.

Décsey Miklós és Muzsnay Árpád köszöntője után Szekernyés János temesvári újságíró nyitotta meg a Markovitsról szóló előadások sorát. A délután folyamán aztán Felician Pop szatmárnémeti költő, műfordító, Dénes Gabriella kolozsvári, George Achim nagybányai valamint Schiller Erzsébet budapesti irodalomtörténész beszélt Markovits műveinek szellemiségéről, ábrázolásmódjáról, jelentőségéről.

Kölcsey Ferenc, Dsida Jenő, Gellért Sándor, Kaffka Margit vagy éppen Páskándi Géza árnyékában Markovits Rodionról sajnos méltánytalanul kevesen tudnak, hallottak. A kisgércei zsidó családban Jakab néven született későbbi írót 1915-ben sorolták be az első világháborúban küzdő 12. honvédgyalogezredbe. Másfél évvel később, 1916 nyáron orosz fogságba esett, ahol hét évet töltött. Ez a drámai esemény egyben megalapozta írói pályáját is, hisz az itt átélt borzalmakat, megrázkódtatásokat írta le leghíresebb két regényében, a „Szibériai garnizonban" és az „Aranyvonatban". Előbbi folytatásokban 1927-ben, könyv formájában pedig két évvel később jelent meg. Elsöprő sikert aratott, igazi bestseller lett, ám nem csak Erdélyben vagy Magyarországon, nemzetközi szinten is. Bizonyíték erre, hogy alig három év alatt 14 nyelvre fordították le. Egyesek szerint a világ ekkor szembesült először azzal, hogy létezik erdélyi magyar irodalom.

Művésznevét Markovits a nagy orosz író, Dosztojevszkij világhírű művéből, a Bűn és bűnhődésből kölcsönözte, ezen a néven jelentek meg további regényei, cikkei.

Szabadulása után Szatmárnémetiben telepedett le, ügyvédi irodát nyitott. Közben folyamatosan írta cikkeit, amely a kor jelentős lapjaiban jelentek meg: a Szamosban, a Keleti Újságban, a Képes Újságban, az Utunkban, a Világban vagy a Szatmár és Vidékében. Érdekes, hogy oroszországi fogsága alatt is írt, ő szerkesztette Krasznojarkszban a Szibériai Újságot.

Markovits Radion Szatmárnémetiből Temesvárra költözött, az Avas embere után a Bánát emberét jelenítette meg. Temesváron érte a halál is 1948 augusztus 27-én, 64 éves korában. Délelőtt még bement a szerkesztőségbe, megírta a cikkét, ám annak megjelenését már nem érte meg. Délutáni sziesztájából ugyanis már nem ébredt fel. Örök álmát is a temesvári zsidó temetőben alussza.